Thoroczkay Sándor eszmetörténeti bevezetője a család, a nemzet, a haza és az otthon fogalmának közösséget összetartó szerepéről szólt. Kiss Zoltán Sándor magyarországi projektmenedzser előadása bővelkedett életrajzi és politikatörténeti mozzanatokban. Az előadó külön kitért arra, milyen élmény számára Budapestről Szatmárnémetibe haza-haza jönni, és folyamatosan szembesülni az itteni helyzettel. Beszélt arról is, hogy milyen érzés szatmárinak lenni, milyen fontos társadalmi és történelmi szerepe van a „szatmári radikalizmusnak", milyen Erdély-politikák érvényesülhetnek az anyaországban, és külön kitért az együttműködés lehetőségeire.
Az elhangzott észrevételek és gondolatok szenvedélyes vitát váltottak ki. Nt. Sipos Miklós hangsúlyozta, az elmúlt félszázadban a szülőföldet elsősorban az értelmiségi elit tehetséges képviselői hagyták el, ennek pedig visszafordíthatatlan következményei vannak. Ilyés Előd azon háborodott fel, hogy a véndiáktalálkozók önigazolási alkalmakká váltak.
Elek György jelezte: elfogadhatatlan, hogy azok akarják megmondani mit és hogyan csináljunk, akik többnyire önző okokból rég elmenekültek innen. Riedl Rudolfnak viszont az volt a véleménye, hogy mindent, amit az egykori szatmáriaktól kaptunk, jól meg kell becsülni. Kereskényi Gábor kiemelte: a partiumi jelenlétet sikerült beemelni a mai magyar nemzetpolitika előterébe. Ez az olyan lelkes közéleti szereplőknek köszönhető, mint Kiss Zoltán Sándor.
Szükség van továbbá a partiumi összefogás politikai formáinak megteremtésére is, mert a térség problémáit csak sajátos eszközökkel lehet kezelni. Maskulik Csaba is az együttműködés fontosságát állította előtérbe. Ezzel szemben Boór Béla rámutatott arra, hogy éppen az együttműködés jeleit nem látja, annál inkább tapasztalható viszont a nemzeti gondolat válságának mélyülése. Nagy Julianna sürgette a tájhaza legfontosabb hagyományainak felélesztését és annak a reményének adott hangot, hogy az előadó nemes célkitűzéseinek megvalósításában egyre több támogatóra talál.